A kereszt jele

 

Sportközvetítések alkalmával gyakran látható a televízióban, hogy egy-egy sportoló győzelem esetén valamilyen jelet mutat a nézőközönségnek és a kamerákon keresztül az egész világnak. Amikor a futóverseny győztese felmutatja cipőjét, amelynek győzelmét köszönheti.Vagy amikor a labdarúgó a gól után hüvelykujját a szájába veszi, s így mutatja az egész világnak, hogy még a gólnál is jobban örül újszülött gyermekének. Vagy olyan is előfordult már, hogy a kerékpárverseny győztese a célvonalon áthaladva trikója alól előveszi és felmutatja a nyakláncán függő jegygyűrűjét, minden bizonnyal szerelmének ajánlva a győzelmet. Érdekes, figyelemfelhívó jelek ezek, amelyek persze változnak, de jól kifejezik a győztes pillanatnyi hangulatát, örömét.

Miközben a sportolók újabb és újabb különleges dolgokat találnak ki, hogy milyen jelekkel tudnák az egész világ számára emlékezetessé és felejthetetlenné tenni saját sikerüket és győzelmüket, az Egyház, mint a Krisztusban hívők közössége évszázadokon keresztül ugyanazt a jelet mutatja fel: a megváltó Krisztus keresztjének jelét. Mi, keresztények, nem csupán szemlélni akarjuk Krisztus keresztjét, hogy abból erőt merítsünk a magunk számára, hanem jelként mutatjuk fel azt a világnak. Krisztus keresztje is győzelmi jel, amely azt hirdeti, hogy a mi Urunk legyőzte a bűnt, az Élet legyőzte a halált.

Ezt a jelet, a megváltás jelét, az üdvösség jelét minden nap magasra kell emelnünk, mert időről időre sokan elveszítik szemük elől. Úgy van ez, miként a brazíliai nagyvárosban, Rio de Janeiróban, ahol a Megváltó Krisztus 30 méter magas, kereszt alakban kitárt karú szobra tekint le a többmilliós városra és lakóira. Tiszta időben messziről is látni a Krisztus szobrot, ha viszont eltakarja egy felhő, akkor még Krisztus lábainál állva sem látható az arca. A kereszt jelét sok ember előtt elhomályosítja a bűn, a hatalomvágy, vagy a gazdagságra való törekvés. Mert a bűnös ember ezekben látja reményét és boldogságát.

Az igazi remény valójában Krisztus megváltó tette, amely a kereszten teljesedett be. Ezt hirdeti Rómában a falakon kívüli Szent Pál-bazilika homlokzatán a kereszt felirat, amely szerint ez az egyetlen remény. Ezt nehéz belátnunk, ezért úgy tűnik, hogy sok ember szinte ösztönösen vonakodik a kereszthordozástól. Sokakat az a szándék vezérel, hogy minden nehézséget, betegséget és szenvedést kizárjanak életükből, azaz mindazt, ami keresztként nehezedne rájuk. Pedig ha Krisztus elfogadta a keresztet tőlünk emberektől, akkor nekünk is el kell fogadnunk. Az Ő keresztje az enyém is. Az Ő üldöztetése az enyém is. Az Ő elesései az enyémek is. Az Ő szenvedései az enyémek is. Az ő fájdalmai és könnyei az enyémek is. Mert csak így, életem keresztjeit Krisztussal hordozva lesz az Ő dicsősége az enyém is, az Ő győzelme az enyém is, az Ő feltámadása az enyém is.

Lehet arról párbeszédet folytatni vagy akár vitatkozni is, hogy a közintézményekben, például az iskolákban van-e helye a keresztnek. Lehet,hogy Európában egyesek azt mondják, hogy nincs helye, más kontinensek országaiban viszont elképzelhetetlen kereszt nélkül az iskolai osztályterem. Sok helyről száműzhetik a keresztet, de a saját életéből senki sem száműzheti.

Fogadjuk el tehát személyes életünkben mindazokat a kereszteket, amelyek ránk nehezednek, s mutassuk fel másoknak is keresztet, mint az üdvösség és
a remény egyetlen jelét!

vissza