A kereszt jele
Sportközvetítések
alkalmával gyakran látható a televízióban, hogy egy-egy sportoló győzelem esetén
valamilyen jelet mutat a nézőközönségnek és a kamerákon keresztül az egész
világnak. Amikor a futóverseny győztese felmutatja cipőjét, amelynek győzelmét
köszönheti.Vagy amikor a labdarúgó a gól után hüvelykujját a szájába veszi, s
így mutatja az egész világnak, hogy még a gólnál is jobban örül újszülött
gyermekének. Vagy olyan is előfordult már, hogy a kerékpárverseny győztese a
célvonalon áthaladva trikója alól előveszi és felmutatja a nyakláncán függő
jegygyűrűjét, minden bizonnyal szerelmének ajánlva a győzelmet. Érdekes,
figyelemfelhívó jelek ezek, amelyek persze változnak, de jól kifejezik a győztes
pillanatnyi hangulatát, örömét.
Miközben a sportolók újabb és újabb különleges dolgokat találnak ki, hogy milyen
jelekkel tudnák az egész világ számára emlékezetessé és felejthetetlenné tenni
saját sikerüket és győzelmüket, az Egyház, mint a Krisztusban hívők közössége
évszázadokon keresztül ugyanazt a jelet mutatja fel: a megváltó Krisztus
keresztjének jelét. Mi, keresztények, nem csupán szemlélni akarjuk Krisztus
keresztjét, hogy abból erőt merítsünk a magunk számára, hanem jelként mutatjuk
fel azt a világnak. Krisztus keresztje is győzelmi jel, amely azt hirdeti, hogy
a mi Urunk legyőzte a bűnt, az Élet legyőzte a halált.
Ezt
a jelet, a megváltás jelét, az üdvösség jelét minden nap magasra kell emelnünk,
mert időről időre sokan elveszítik szemük elől. Úgy van ez, miként a brazíliai
nagyvárosban, Rio de Janeiróban, ahol a Megváltó Krisztus 30 méter magas,
kereszt alakban kitárt karú szobra tekint le a többmilliós városra és lakóira.
Tiszta időben messziről is látni a Krisztus szobrot, ha viszont eltakarja egy
felhő, akkor még Krisztus lábainál állva sem látható az arca. A kereszt jelét
sok ember előtt elhomályosítja a bűn, a hatalomvágy, vagy a gazdagságra való
törekvés. Mert a bűnös ember ezekben látja reményét és boldogságát.
Az igazi remény valójában Krisztus megváltó tette, amely a kereszten teljesedett
be. Ezt hirdeti Rómában a falakon kívüli Szent Pál-bazilika homlokzatán a
kereszt felirat, amely szerint ez az egyetlen remény. Ezt nehéz belátnunk, ezért
úgy tűnik, hogy sok ember szinte ösztönösen vonakodik a kereszthordozástól.
Sokakat az a szándék vezérel, hogy minden nehézséget, betegséget és szenvedést
kizárjanak életükből, azaz mindazt, ami keresztként nehezedne rájuk. Pedig ha
Krisztus elfogadta a keresztet tőlünk emberektől, akkor nekünk is el kell
fogadnunk. Az Ő keresztje az enyém is. Az Ő üldöztetése az enyém is. Az Ő
elesései az enyémek is. Az Ő szenvedései az enyémek is. Az ő fájdalmai és
könnyei az enyémek is. Mert csak így, életem keresztjeit Krisztussal hordozva
lesz az Ő dicsősége az enyém is, az Ő győzelme az enyém is, az Ő feltámadása az
enyém is.
Lehet arról párbeszédet folytatni vagy akár vitatkozni is, hogy a
közintézményekben, például az iskolákban van-e helye a keresztnek. Lehet,hogy
Európában egyesek azt mondják, hogy nincs helye, más kontinensek országaiban
viszont elképzelhetetlen kereszt nélkül az iskolai osztályterem. Sok helyről
száműzhetik a keresztet, de a saját életéből senki sem száműzheti.
Fogadjuk el tehát személyes életünkben mindazokat a kereszteket, amelyek ránk
nehezednek, s mutassuk fel másoknak is keresztet, mint az üdvösség és
a remény egyetlen jelét!